Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Látogatók

Összes:
5 911 737

Mai:
1 441

Honlapok

SULINET Matematika

Oktatási Hivatal

Versenyvizsga portál
banvv

Matematika Portálok

Berzsenyi Dániel Gimnázium

berzsenyi

Óbudai Árpád Gimnázium
arpad

 

Szent István Gimnázium

sztistvan

Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium
vpg

A 2016/2017-es tanévben a Fazekas Gimnázium matematikai szakkörei

(Utolsó módosítás: 2016. szeptember 20.)

 

A 2016/2017-ös tanévben a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium által szervezett, nem csak az iskola diákjai átal látogatható szakkörök a következők:

Évfolyam: 6.  (Előkészítő szakkör a speciális matematika tagozatra)

A szakkört  a matematika iránt kiemelten érdeklődő hatodikos tanulók számára szervezzük. Célja, hogy a speciális matematika tagozatos osztályokra felhívja a gyerekek figyelmét, segítsen a szülőknek és a diákoknak a tehetséggondozó osztályokról benyomást szerezni.

Évtizedes hagyományainknak megfelelően a szakköröket tizedikes matematika tagozatos diákjaink tartják tanári felügyelettel és segítséggel. A szakkörök ingyenesek.

Foglalkozásokat minden héten hétfőn, kedd, szerdán és csütörtökön tartunk, 1500-1630-ig a 415 teremben. Hetente egy alkalommal elég résztvenni (célszerű minden héten ugyanazon a napon). Az első foglalkozások időpontja:szeptember 19., 20., 21. és 22. (később is lehet csatlakozni a szakköri csoportokhoz).

Jelentkezés a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehetséges.

Ha szükséges, további információkat ad Hujter Bálint matematikatanár, a szakkörök koordinátora. 

 

A matematika tanárok a (06-1) 210 10 30-as számon keresztül érhetők el.

 

Évfolyam: 2.

Tanár:  Jencsikné Végh Adrienn

Időpont: csütörtök, 1530

Első alkalom:  2016. november 10.

Terem: A20

Megjegyzés: Találkozó a portán

 

Évfolyam: 3-4.

Tanár:  Oross Márta

Időpont: kedd, 1430

Első alkalom:  2016. november 8.

Terem: 117

Megjegyzés: Találkozó a portán

  

Évfolyam: 5.

Tanár:  Jakucs Erika

Időpont: kedd, 1500-1630

Első alkalom:  2016. szeptember 27.

Terem: 312

Megjegyzés: Regisztrációs űrlap megtalálható [ itt ].

 

Évfolyam: 6.

Tanár:  Rubóczky György

Időpont: hétfő, 1430-1600

Első alkalom:  2016. szeptember 19.

Terem: 304/A

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 7.

Tanár:  Pereczes Marianna

Időpont: hétfő, 1500-1630

Első alkalom:  2016. szeptember 19.

Terem: 117

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 8.

Tanár:  Fazakas Tünde

Időpont: kedd, 1500-1630

Első alkalom:  2016. szeptember 13.

Terem: 316

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 9.

Tanár:  Kiss Géza

Időpont: csütörtök, 1500-1630

Első alkalom:  2016. szeptember 22.

Terem: 411

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 10.

Tanár: Dobos Sándor

Időpont: hétfő, 1500-1630

Első alkalom: 2016. szeptember 19.

Terem: 313

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 11-12.

Tanár:  Orosz Gyula

Időpont: szerda, 1500-1630

Első alkalom:  2016. szeptember 21.

Terem: 117

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 9-12. (Olimpiai)

Tanár:  Dobos Sándor

Időpont: péntek, 1430-1700

Első alkalom:  szeptember 16.

Terem: 316

Megjegyzés: Szakköri oldal

 

 

 

 

 

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

HivatalosHonlap Matkonyv InformatikaPortal KemiaPortal  
FizikaPortal KulturtortenetiEnciklopedia AlsosPortal TortenelemFilozofia
BiologiaPortal BiologiaPortal MagyarPortal MagyarPortal
  BiologiaPortal MagyarPortal  

QR kód

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

QR

 

 

 

Bejelentkezés cikkíróknak