Varga

Szervező: Mategye Alapítvány (Régi szervező: Hétvezér Általános Iskola (Székesfehérvár))

Résztvevők: 7-8. osztályos tanulók
Hatókör: országos
Forma: egyéni, hagyományos
Fordulók száma: három
Nevezési díj: 5000 Ft/iskola

 

1987-ben Reményi Gusztávné, az ELTE Trefort Utcai Gyakorló Gimnázium és Laczkó László a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium vezetőtanárai javasolták a BJMT oktatási bizottságában, hogy a Társulat szervezzen és rendezzen − a középiskolások versenyeztetéséhez hasonlóan − az általános iskolák felső tagozatos tanulói számára többfordulós matematikaversenyt. A gondolatot a Társulat felkarolta, és Szabados Józsefné főtitkárhelyettes, az akkor még Országos Pedagógiai Intézet szakelőadójával, Lajos Józsefnével együtt szívós, kitartó erőfeszítéssel megszerezték a Művelődési és Közoktatásügyi Minisztérium akkor még nagyvonalú, mára viszont gyakorlatilag lenullázódott anyagi támogatását. A felsorolt személyek és intézmények gondos előkészítést követően, a megyei szaktanácsadói hálózat egyetértő támogatásával és segítségével 1988-ban útjára indították az ez évben még kísérleti jellegű, de az 1990/91. tanévtől kezdődően már a magyar matematikaoktatást megújító Varga Tamás nevét viselő matematikai versenyt. Az első öt évben kikristályosodott a versenyeztetés rendje, megjelenvén a 6 illetve 8 osztályos középiskolák, helyenként speciális tagozatokkal, s ez utóbbiak miatt már osztályonként két kategóriában versenyeznek a tanulók. Hatodik éve a Varga Tamás Matematikaverseny szervezője és rendezője a székesfehérvári Hétvezér Általános Iskola.

 

Az országos verseny háromfordulós: az első (iskolai) fordulóban, melyet az október/november hónapban bonyolítanak le, a 7. és 8. osztályt járók versenyeznek matematika óraszámuktól függetlenül. A második (megyei-fővárosi) fordulóba a legalább 50%-os teljesítményt elérőket januárban hívják meg, de már két kategóriában, attól függően, hogy a matematika óraszáma meghaladja a heti 4 órát vagy sem. A harmadik (országos döntő) fordulót március/áprilisban rendezik ugyancsak 2-2 kategóriában, a magasabb óraszámúak létszáma kategóriánként max. 50-50, míg a kisebb óraszámúaktól kb. 100-100 versenyző küzd az első három helyezettnek járó díjakért, meg a további helyezésekért. A Varga Tamás Matematikaversenyre az iskolák nevezési díjjal indítják tanulóikat, a nevezési lap postai úton történő, a versenyt szervező intézmény címére küldésével. A verseny feladatait a Társulat tagjaiból álló  versenybizottság (Deli Lajos, Kosztolányi József, Pogáts Ferenc, Rohovszky Rudolf, Siposné Tóth  Krisztina) állítja össze, és tűzi ki. Ez a bizottság javítja a döntő feladataira adott megoldásokat, és állapítja meg a versenyzők végső sorrendjét. A versenybizottság törekszik − ha nem is mindig sikerrel − az iskolai tananyagra támaszkodó, azt minél szélesebben felölelő olyan feladatok kiválasztására is, amelyek túlmutatnak a kötelező iskolai gyakorló feladatokon. E válogatási elv főszerepet kap a harmadik fordulóra kitűzött feladatokban.


 

Honlap megnyitása
(új oldalon)
 

 

Pogáts Ferenc: Varga Tamás Matematikai Versenyek

1987-ben Reményi Gusztávné, az ELTE Trefort utcai gyakorló gimnáziuma és Laczkó László, a budapesti Fazekas Mihály gimnázium vezetőtanárai javasolták a Bolyai János Matematikai Társulat oktatási bizottságában, hogy a Társulat az általános iskolák tanulói számára — a középiskolások versenyeztetéséhez hasonlóan — szervezzen és rendezzen többfordulós matematikai versenyt. A gondolatot a Társulat felkarolta, és Szabados Józsefné főtitkárhelyettes az akkor még Országos Pedagógiai Intézet szakelőadójával, Lajos Józsefnéval együtt szívós, kitartó erőfeszítéssel megszerezték a Művelődési és Közoktatási Minisztérium (ma: Oktatási Minisztérium) azóta is tartó anyagi támogatását. A felsorolt személyek és intézmények, szervezetek gondos előkészítést követően, a megyei szaktanácsadói hálózat egyetértő segítségével 1988-ban indították útjára az ez évben még kísérlet jellegű — az 1990/91. tanévtől kezdődően már a magyar matematikaoktatást megújító Varga Tamás (1919-1987) nevét viselő — matematikai versenyt.

 

A verseny három fordulóból áll. Valamennyi fordulóban a kitűzött feladatokat az Oktatási Minisztérium által felkért versenybizottság tagjai választják ki. Az első fordulóban beadott dolgozatokat a versenyző iskolájának a szaktanára értékeli, és ennek alapján a második fordulóba bejutott tanulók versenydolgozatait a régiós Pedagógiai Intézet által felkért tanárok javítják. A döntőben résztvevők megoldásait a versenybizottság javítja és rangsorolja. A 2001/2002. tanévtől a versenyt a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálati és Szakmai Intézet szervezi. Évről évre, minden ősszel, az első fordulóban 3-4000 versenyző ül asztalhoz, hogy számot adjon korosztálya matematikai készségéről, képességéről. A nemes vetélkedés számos ígéretes tehetség kibontakozásához nyújtott alkalmat és teret. Többen 3-4 évvel később már a Nemzetközi Matematikai Olimpiákon mutatták meg oroszlánkörmeiket fényes érmek megszerzésével.

 

Az 1993/94. tanévtől kezdődően némileg megváltozott a versenyeztetés rendje. A közoktatásban megjelentek a 6 és 8 osztályos középiskolák, esetenként speciális tagozatokkal. Az utóbbiak miatt a verseny második fordulójában és a döntőben is 2-2 kategóriában versenyeznek a tanulók. E kategóriák közül az egyikben a matematikát emelt óraszámban tanulók versenyeznek.

 

Az 1994/95. tanévtől kezdve — a versenykiírás további módosításával — ősszel vannak az iskolai (első) fordulók a 7. és 8. osztályos általános iskolai, illetve az eme osztályoknak megfelelő középiskolai tanulók részére, majd januárban és áprilisban a további két forduló, de már 2-2 kategóriában.

 

Budapest, 2004. április