A 2015/2016-es tanévben a Fazekas Gimnázium matematikai szakkörei

 

(Utolsó módosítás: 2015. szeptember 9.)

 

A 2015/2016-ös tanévben a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium által szervezett, nem csak az iskola diákjai átal látogatható szakkörök a következők:

Évfolyam: 6.  (Előkészítő szakkör a speciális matematika tagozatra)

A szakkört  a matematika iránt kiemelten érdeklődő hatodikos tanulók számára szervezzük. Célja, hogy a speciális matematika tagozatos osztályokra felhívja a gyerekek figyelmét, segítsen a szülőknek és a diákoknak a tehetséggondozó osztályokról benyomást szerezni.

Évtizedes hagyományainknak megfelelően a szakköröket tizedikes matematika tagozatos diákjaink tartják tanári felügyelettel és segítséggel. A szakkörök ingyenesek.

 

Foglalkozásokat minden héten hétfőn, szerdán és csütörtökön tartunk, 1500-1630-ig a 310 teremben. Hetente egy alkalommal elég résztvenni (célszerű minden héten ugyanazon a napon). Az első foglalkozások időpontja: szeptember 14., 16. és 17. (később is lehet csatlakozni a szakköri csoportokhoz).

Ha szükséges, további információkat ad Hujter Bálint matematikatanár (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), a szakkörök koordinátora. Köszönettel fogadjuk, ha az érdeklődők emailben jelzik részvételi szándékukat.

 


 

Középiskolai tanulmányokra felkészítő és gyakorló tanfolyam 6. és 8.  sztályosoknak

A tájékoztató és jelentkezési lap megtekinthető iitt!



A matematika tanárok a (06-1) 210 10 30-as számon keresztül érhetők el.

Évfolyam: 3-4. 

Tanár:  Szakolczay Katalin

IdőpontHétfő, 1430-1600

Első alkalom:  2015. szeptember 28.

Terem: 127/a

Megjegyzés: Jelentkezés email-en és telefonon érkezési sorrendben

  

Évfolyam: 5.

Tanár:  Rubóczky György

IdőpontHétfő, 1430-1600

Első alkalom:   2015. szeptember 21.

Terem: 304/a

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 6.

Tanár:  Pereczes Mariann

IdőpontKedd, 1500-1630

Első alkalom:  2015. szeptember 15.

Terem: 127

Megjegyzés: -

 

 Évfolyam: 7.  

Tanár: Jakucs Erika

IdőpontKedd, 1500-1630

Első alkalom: 2015. szeptember 29.

Terem: 312

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 8. 

Tanár:  Paróczay József

IdőpontCsütörtök, 1500-1630

Első alkalom: 2015. szeptember 17.

Terem: 202/a

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 9.

Tanár: Fazakas Tünde

Időpont: Hétfő, 1500-1630

Első alkalom: 2015. szeptember 28.

Terem: 316

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 10.

Tanár:  Kocsis Szilveszter

Időpont: Szerda, 1500-1630

Első alkalom: 2015. szeptember 16.

Terem: 411

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 11. 

Tanár: Orosz Gyula

Időpont: Szerda, 1500-1630

Első alkalom: 2015. szeptember 23.

Terem:117

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 12.

Tanár: Kiss Géza

IdőpontCsütörtök, 1500-1630

Első alkalom: 2015. szeptember 17.

Terem: 411

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 9-12.  (Olimpiai)

Tanár: Dobos Sándor

IdőpontPéntek (2 hetente), 1430-1700 

Első alkalom: 2015. szeptember 18.

Terem: 316

Megjegyzés: Szakköri oldal