Emlékeztető

Az általános iskolai kerületi matematika munkaközösség-vezetők 2015.09.14- megbeszéléséről

 

Továbbra is megszervezzük és lebonyolítjuk a Budapesti Általános Iskolások Matematika Versenyét.

A verseny első fordulója a 2016. április 4-8-i héten legyen.
Erre az első fordulóra a Fazekas Gimnázium matematika munkaközössége elkészíti a feladatsorokat és a javítási útmutatókat 2016. február 28-ig. Aki igényli ezeket, kérem időben jelezze: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre küldött email-lel. A feladatsorokat elküldjük az érintetteknek. természetesen aki saját feladatsorral szeretné megoldani az első fordulót, annak sincs akadálya. A központi feladatsorok felhasználóit kérjük arra, hogy az említett árilisi héten tartsa az első fordulót, hogy a feladatok ne kerüljenek ki idő előtt.


A verseny döntőjének megszervezését ebben az évben is vállalta a Darus utcai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Köszönjük! A döntőra idén is nevezni kell a már megszokott módon, az iskola honlapjáról elérhető nevezési lapon. Erre a felkészülés miatt szükség van – pontosan tudni kell, hány főre számíthatunk.
A döntőre idén is kerületenként és évfolyamonként 2 gyereket lehet nevezni. Kérem, hogy minden kerületben pontosan döntsenek ezekről a gyerekekről, több gyerek nevezése a verseny korrektségét veszélyeztetné, ezt a munkaközösség-vezetők nem támogatják.
A verseny döntője 2016. május első hetében lesz. A pontos dátumot későbbi egyeztetés alapján kitesszük a Fazekas és a Darus iskola honlapjára is. Úgy tervezzük, hogy még ugyanezen a héten megszervezzük a verseny eredményhirdetését is.
Kérem azokat a kerületeket, ahonnan neveznek a döntőre, hogy a szokás szerint a döntő feladatait javító kollégát is küldjenek a döntőre. A döntő feladatsorait és a javítási útmutatókat a Fazekas Gimnázium matematika munkaközössége elkészíti.
A versenyre való felkészülés megkönnyítésére a budapesti Általános Iskolások Matematika Versenyének eddigi feladatai a Fazekas honlapján a matematika szakportálon elérhetők.
A Fazekasban továbbra is lehet órákat látogatni, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Alapvetően minden kedden délelőtt tartjuk a nyílt órákat, melyekre bárki érdeklődő jöhet, akár bejelentkezés nélkül is. Több látogató érkezése esetén kérjük, hogy telefonon előre jelezzék a létszámot, hogy megfelelő számú székkel készülhessünk.
Munkaközösségünk tagjainak keddi órái a Fazekas honlapján megtalálhatók, ez megkönnyíti a nyílt órák választását.


Lehetőség van matematika munkaközösségek számára továbbképzés szervezésére bemutató órákkal, előre adott témából előadások szervezésével. Az erre vonatkozó igényekkel Dobos Sándor munkaközösség-vezetőt vagy Rubóczky Györgyöt keressék meg.

Ha az itt leírtakban valami változás lenne, azt a Fazekas honlapján közzétesszük.

Az egész évre jó munkát kívánok!


 

Rubóczky György
vezetőtanár