2016, Családi Matematikai Játékdélután

2013-ban vehettünk részt először a Márton-napi Matekdélutánon, mely idén Családi Matematikai Játékdélután néven került megrendezésre.

A változtatás célja az volt, hogy az előző években a résztvevő gyerekekre várakozó kistestvéreket és szülőket is lekössük, és egy közös, családi élményt szerezzünk.

 

Az eseményen több, mint 160-an vettek részt, köztük kisiskolások, gimnazisták, óvodások, szülők és nagyszülők is.

 

Az érkezők egy menetlevelet, útilaput kaptak, melyre a jól teljesített feladatok után aláírást kaptak, és továbbmehettek a tizenegy állomás egyikére. Minden korosztály számára voltak feladatok, lehetett társasjátékozni, akadálypályán átmászni, tükrök segítségével lézerfénnyel eltalálni az almát és polydronból testeket építni is.

 

A különböző logikai és matematikai feladatokon mindenki remekül teljesített, kicsi és nagy egyaránt.

 

A nagy sikerre való tekintettel reméljük jövőre is megvalósul ez a délután, és még több érdeklődő fog érkezni.

 

Képek a rendezvényről:
weblink