A 2014/2015-es tanévben a Fazekas Gimnázium matematikai szakkörei

(Utolsó módosítás: 2014. október 1.)

 

A 2014/2015-ös tanévben a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium által szervezett, nem csak az iskola diákjai átal látogatható szakkörök a következők:

Évfolyam: 6.  (Előkészítő szakkör a speciális matematika tagozatra)

A szakkört  a matematika iránt kiemelten érdeklődő hatodikos tanulók számára szervezzük. Célja, hogy a speciális matematika tagozatos osztályokra felhívja a gyerekek figyelmét, segítsen a szülőknek és a diákoknak a tehetséggondozó osztályokról benyomást szerezni.

Évtizedes hagyományainknak megfelelően a szakköröket tizedikes matematika tagozatos diákjaink tartják tanári felügyelettel és segítséggel. A szakkörök ingyenesek.

A foglalkozásokat hétfőn és szerdán tartjuk, 15-1630-ig a 319 teremben.

Az első foglalkozásokat szeptember 15-én és 17-én lesznek, elég csak az egyik foglalkozáson részt venni.

Ha szükséges, további információkat ad  Fazakas Tünde tanárnő (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

 

 


 

Évfolyam: 2. (FPI tehetséggondozó)

Tanár: Jencsik Adrienn

Időpont:szerda, 1500-1600

Első alkalom: 2015. január7.

Terem: A22

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 3. (FPI tehetséggondozó) Figyelem, változás!

Tanár: Szakolczay Katalin

Időpont: hétfő , 1430-1600

Első alkalom:  2014. szeptember 29.

Terem: 129

Megjegyzés: Részletes információ az első foglalkozáson, Betelt!

 

Évfolyam: 5. (FPI tehetséggondozó)

Tanár: Pereczes Mariann

Időpont: hétfő, 1500-1630

Első alkalom: 2014. szeptember 15.

Terem: 316

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 6.  (FPI tehetséggondozó)

Tanár: Jakucs Erika

Időpont: kedd, 1500-1630

Első alkalom: 2014. szeptember 23.

Terem: 131

Megjegyzés: -

 

 Évfolyam: 7.  (FPI tehetséggondozó) Figyelem, változás!

Tanár: Rubóczky György

Időpont: hétfő, 1430-1600

Első alkalom: 2014. szeptember 15.

Terem: 315

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 8.  (FPI tehetséggondozó)

Tanár: Paróczay József

Időpont: kedd, 1430-1600

Első alkalom: 2014. szeptember 16.

Terem: 317

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 9.  (FPI tehetséggondozó)

Tanár: Orosz Gyula

Időpont: kedd, 1500-1630

Első alkalom: 2014. szeptember 16.

Terem: 117

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 10.  (FPI tehetséggondozó)

Tanár: Fazakas Tünde

Időpont: csütörtök, 1500-1630

Első alkalom: 2014. szeptember 18.

Terem: 316

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 11.  (FPI tehetséggondozó)

Tanár: Kocsis Szilveszter

Időpont: szerda, 1500-1630

Első alkalom: 2014. szeptember 17.

Terem: 316

Megjegyzés: -

 

Évfolyam: 12.  (FPI tehetséggondozó)

Tanár: dr. Kiss Géza

Időpont: csütörtök, 1500-1630

Első alkalom: 2014. szeptember 18.

Terem: 419

Megjegyzés: x

 

Évfolyam: 9-12.  (Olimpiai)

Tanár: Dobos Sándor

Időpont: Kéthetente pénteken, 1430-1700

Első alkalom: 2014. szeptember 19.

Terem: 316

Megjegyzés: Szakköri oldal

 

 

 

 

 

 

2014/2015 tanévi szakköreink

Bővebben...

A 2013/2014-es tanévben a Fazekas Gimnázium matematikai szakkörei

Bővebben...

A 2012/2013-es tanévben a Fazekas Gimnázium matematikai szakkörei

Bővebben...

A 2011/2012-es tanévben a Fazekas Gimnázium matematikai szakkörei

Bővebben...

A 2010/2011-es tanévben a Fazekas Gimnázium matematikai szakkörei

Bővebben...

A 2009/2010-es tanévben a Fazekas Gimnázium matematikai szakkörei

Bővebben...

A 2008/2009-es tanévben a Fazekas Gimnázium matematikai szakkörei

Bővebben...