JÁTÉKOK AZ ÖSSZEFOGLALÁS, VAGY AZ ISMÉTLÉS SZOLGÁLATÁBAN

Az óra felépítésében eltérő tartalmú blokkok elválasztására „ötperces” játéknak, vagy az óra végén felszabaduló, új kezdésére már nem alkalmas percek kitöltésére is használhatjuk a legtöbb vetélkedő játékformáját. Az aktuálisan népszerű televíziós játékokat is bevonhatjuk a körbe.

A barkochba rövid játék, akár egy menet erejéig is érdemes játszani. Lehetőleg vonjuk be az egész osztályt! Én stafétában szoktam, az első kérdező maga választ, hogy kinek adja tovább a kérdezés jogát. Nem célszerű jutalmazni a kitalálót, mert az utolsó előtti kérdésre adott válaszból általában egyszerre többen rájönnek a gondolt fogalomra, és itt nehéz igazságosan eljárni.

Ki vagyok én?-t az egyszerűség kedvéért úgy szoktam játszani, hogy a kitaláló gyerek (önkéntes) a tábla elé áll, amelyen felírat tájékoztatja a többieket a kitalálandóról. Az osztály tagjai jelentkeznek, ha van mondanivalójuk, az önkéntes pedig választ, kinek a segítségét kéri. Eleinte kitalálásig újra kérheti a jelentkezőket, később megszabhatjuk, hogy legfeljebb hány mondatot adunk.

Pl.:

A kitalálandó fogalom: egyenlőszárú háromszög, ezt felírjuk a táblára, előtte áll a kitaláló. Az osztály olyan mondatokat mond, melyek segítik a kitalálót, de a megfejtendő szókapcsolat, vagy szóösszetétel semelyik tagját sem tartalmazza, még ragozott formában sem.

Akit szólít a kitaláló, az mond segítséget.
Te egy síkidom vagy, amit szakaszok határolnak, és vannak csúcsaid is. (Nem mondható sokszög, mert a szög szerepel szóösszetételben!)

A lehető legkevesebb csúcsod van.

Van szimmetriatengelyed. Ha a kitaláló már tudja, akkor itt bemondja a vélt megfejtést, ha rosszat mond, akkor elvesztette a játékot, (adhat zálogot), ha jót, akkor nyert. (Adhatja ő a következő feladványt)