Helycserés
Játékosok száma: 7-20
Kellékek: egy kendő vagy sál
A játék menete: A játékosok egy kivétellel körben ülnek, a kivétel a kör közepén, bekötött szemmel áll. Miután a középen állónak bekötöttük a szemét, jól megforgatjuk, a körben ülőket pedig megszámozzuk.(1-től, növekvő egészekkel) A megszámozás után, helycserével összekeverednek a játékosok, majd egy tapsjelzéssel jelzik a középen állónak, a játék kezdetét. Ekkor a középső mond két számot. A két szám egy-egy birtokosának helyet kell cserélnie úgy, hogy a középső ne kapja el őket. Elkapni csak akkor lehet őket, ha már felálltak a saját helyükről. Viszont miután felálltak, vissza már nem ülhetnek. (Pontosabban visszaülhetnek, csak ott már nem lesznek „védettek” az elkapással szemben.)
A középső feladata természetesen az, hogy elkapja őket. Ha sikerül, akit elkap, az lesz az új középső, a számát pedig az elődjének „adja” át. Szembekötés, helycsere, taps és jöhet az újabb két szám. Amennyiben a csere sikerül, befejeztével a körben ülők tapssal jelzik ezt a középen állónak, aki ilyenkor megint mond két számot. Fontos, a játékosok ne zajongjanak, hisz a középen álló hallásán, illetve az esetleg meglevő női megérzésein kívül másra nem támaszkodhat. Érdemes megállapodni abban is, hogy a helyet cserélők csak a körön belül közelíthetik meg a másik székét.