Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Látogatók

Összes:
6 001 499

Mai:
1 513

Honlapok

SULINET Matematika

Oktatási Hivatal

Versenyvizsga portál
banvv

Matematika Portálok

Berzsenyi Dániel Gimnázium

berzsenyi

Óbudai Árpád Gimnázium
arpad

 

Szent István Gimnázium

sztistvan

Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium
vpg

GyorMosonSopron

Név:  Győr-Moson-Sopron Megyei Matematikaverseny

Szervező: Bolyai János Matematikai Társulat Győri és Soproni Tagozata

Résztvevok: 9-12. osztályos tanulók
Hatókör: megyei
Forma: egyéni, hagyományos
Fordulók száma: egy
1. forduló (megyei): február utolsó szombat
Nevezési díj: nincs

 

A versenydolgozatok megírására a tanulóknak két órájuk van, utána ebéd, majd érdekes eloadások, foglalkozások következnek. Közben tanárok egy lelkes és önzetlen csapata kijavítja a dolgozatokat, és még aznap sor kerül az eredményhirdetésre is.


A versenyt két-két kategóriában rendezik, külön gimnáziumi és külön szakközépiskolai tanulók részére. Intézményenként legfeljebb hat tanulót tudnak fogadni, s meghívnak 10-12 felvidéki magyar tanítási nyelvu gimnázium és szakközépiskola 4-4 tanulóját is.


A verseny színhelye évrol évre változik, honlapjunkon nyomon követhető. A Bolyai János Matematikai Társulat Győri és Soproni Tagozata, az önkormányzatok, könyvkiadók és a rendezo intézmények jóvoltából eddig még minden évben nagyon értékes díjakat tudttunk adni. Minden kategóriában díjazzák az első öt helyezettet, valamint a legjobb teljesítményt nyújtó felvidéki tanulót.

 

 (Forrás: Cserepek, a magyarországi matematikai tehetséggondozó műhelyekből,
Bolyai János Matematikai Társulat − Budapest, 2010)

 

Honlap megnyitása
(új oldalon)
 

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

HivatalosHonlap Matkonyv InformatikaPortal KemiaPortal  
FizikaPortal KulturtortenetiEnciklopedia AlsosPortal TortenelemFilozofia
BiologiaPortal BiologiaPortal MagyarPortal MagyarPortal
  BiologiaPortal MagyarPortal  

QR kód

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

QR

 

 

 

Bejelentkezés cikkíróknak