Faktor
Játékosok száma: páros sok + 1 játékvezető
Kellékek: egy kis tárgy (napolaj, sapka, kulcs)
A játék menete, szabályai: Két csapatra osztjuk a játékosokat, majd a két csapat feláll egymással szemben (mintha Adj király katonát játszanának), 8-10 méterre egymástól. A játékvezető minden csapaton belül mindenkinek ad egy számot, tehát a szélső lesz az 1-es, a mellette lévő a 2-es, és így tovább. Az ugyanolyan számúak nem egymással szemben, hanem „átlósan” állnak. A két csapat között, egyenlő távolságra tőlük, középre kerül a tárgy. Így néz ki tehát –felülről- a „pálya”:
__________1 2 3 4 5__________
o
__________              __________
5 4 3 2 1

A játékvezető egy számot mond be, amire azok akiknek az a számuk, középre futnak a tárgyhoz. Pontot az szerez, aki a tárgyat középről, beviszi a csapatának a vonala mögé, anélkül, hogy a másik csapatból a „párja” hozzá érne, vagy az, aki megfogja a párját úgy, hogy az a tárgyat próbálja meg bevinni. Fontos, hogy aki a kulcshoz hozzáért, megfogta, vissza már nem teheti, tehát ha ezek után megfogják, a másik csapaté a pont. Tehát kettős a játék, hisz úgy is lehet pontot szerezni, hogy elviszed, de úgy is, hogy a másik viszi el a kulcsot. Ha valamelyik csapat pontot szerez, ismét mindenki feláll a csapatának a vonala mögé, és feszülten várakozni kezd a játékvezetőre. Általában bent, a kulcs „felett”, hosszabb-rövidebb koncentrálás szokott folyni, mígnem a bátrabb (?) játékos, a kulcs után kap. Egy-két bevezető kör után, mikor már mindenki érti a játékot, a koncentrálás végeláthatatlan ideje alatt a játékvezető egy új számot mondhat be, amire a számok tulajdonosai a gyors eszmélés után középre futnak, és már ők is megpróbálhatják a kulcsot megkaparintani. Szabály azonban, hogy ilyenkor a megfogást csak a párok tehetik meg egymással. (1-est nem foghatja el a kulccsal a 2-es, csak az 1-es.)
A pontozást tetszés szerint lehet végezni, a két 10 pontos félidő, térfélcserével be szokott válni. Természetesen a lelkesedést illetve a játékhoz való hozzáállást ajánlott figyelembe venni.
Mivel a játék páros összecsapásokból tevődik össze, ezért a beosztásnál figyelni kell arra, hogy az azonos számúak, azaz a párok, ügyesség szempontjából minél-inkább egy súlycsoportba essenek.